Az én világom

AZ ÉN VILÁGOM

 

A tárgyalkotó program célja a képzőművészet különböző ágaiban tehetséges cigány gyerekek felkutatása, bevonásuk a közös munkába, az alkotás örömével való megismertetésük. A kompetenciafejlesztő foglalkozások keretében a gyerekek egy-egy pályamunkát készítenek el a fenti témában, melyet korosztályonként értékelünk, és amelyek egy közös kiállítás keretében kerülnek bemutatásra.

A pályázat címe: Az én világom (pl. milyennek  látom magamat, a környezetemet, mi nekem a szép, az érdekes a saját életemből, a cigány kultúra értékeinek bemutatása a képzőművészet eszközeivel ) két korosztályban: alsó és felső tagozatos iskolások.

Két helyszínen (Pápa, Pápateszér) 3-3 órás felkészítő foglalkozások zajlanak 5 alkalommal a pályamunkák elkészítésének segítéséhez.

A beérkezett pályázati anyagokat szakértő zsűri véleményezi, majd kiállításra kerülnek a Jókai Mór Művelődési Központban. A pályázók részt vehetnek a nyári képzőművészeti tábor munkájában.

 

A program megvalósítója: Tirnován Kata, Tirnován Tamás

 

Kinek ajánljuk? Cigány Kisebbségi Önkormányzatokon keresztül a kistérségben élő roma gyerekeknek

 

Résztvevők száma: mindkét korosztályban 10-10 fő

 

Helyszín: Pápa és Pápateszér közművelődési intézményei

 

Időtartam, tanítási órák száma: 2010. április-májusban mindkét korosztályban 5 alkalom x 3 óra mindkét helyszínen

 

Szakmai koordinátor: Baloghné Uracs Marianna

tudasszinter@jmkpapa.hu, 20/288-2191, 20/469-7744