Tehetségkutató táborok

TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS IDENTITÁS-ERŐSÍTŐ TÁBOROK CIGÁNY GYEREKEKNEK

 

Két tábort tervezünk:

  • Képzőművészeti tehetséggondozó tábor
  • Néptánc tábor

A tervezett táborok célja egyrészt a kompetenciafejlesztés, tehetséggondozás az adott területen (képzőművészet, néptánc). Másrészt olyan tudásanyag átadása a résztvevők részére, amellyel bővülnek ismereteik múltjukról, történelmükről, erősödik identitásuk, felkeltjük érdeklődésüket a cigány nyelv iránt, erősítjük a közös gyökereken alapuló közösség érzését.

 

A program megvalósítója:

Holdosiné Bánhegyi Ildikó, Tirnován Kata és Tamás, Müller Zoltán, kistérségi roma közösségfejlesztők

 

Kinek ajánljuk? Cigány Kisebbségi Önkormányzatokon keresztül  a kistérségben élő roma gyerekeknek, különösen azok számára, akik részt vettek Az én világom ill. Cigány néptánc szakkör munkájában. 

 

Résztvevők száma: mindkét táborban 30-30 fő

 

Helyszín: Csopaki Ifjúsági Üdülő

 

Időtartam, tanítási órák száma:

  • Képzőművészeti tehetséggondozó tábor: 2010. július 5-11
  • Néptánc tábor: 2010. július 19-25

 

Szakmai koordinátor: Baloghné Uracs Marianna

tudasszinter@jmkpapa.hu, 20/288-2191, 20/469-7744