
DOBOZ-színház
SZÍN-JÁTÉK PROGRAM: Alternatív pedagógiai módszerek az érzelmi nevelés, színházi nevelés terén, az élményközpontú tanítás segítése céljából.
A program az alábbi kompetenciákat fejleszti:
- anyanyelven folytatott kommunikáció,
- szociális kompetenciák,
- kezdeményező- és vállalkozókészség,
- kulturális tudatosság és kifejezőkészség
A program számos eleme valósul meg a projektben:
SZÍN-JÁTÉK PROGRAM DOBOZ-SZÍNHÁZ
A kellő időben elkezdett esztétikai nevelés egyik legkiválóbb terepe a színházművészet. A kisebb létszámú közönséget befogadó produkciók nem jutnak el a vidéki közönséghez, holott az intimebb térben zajló előadások fontosabbak, mint a látványprodukciók. Az emberi test és az azon keresztül megnyilatkozó érzelmi reakciók csak közvetlenebb színházi formában mutatkoznak meg igazán.
A kialakított „színházi dobozban” helyet foglaló gyerekek kézzelfogható közelségbe kerülnek a játszókkal és a térrel, ezáltal a színházi élmény túlmegy a puszta nézői magatartás felvételén, valódi tapasztalattá emeli azokat a küzdelmeket, melyet az előadásban szereplő karakterek megélnek.
A módszer előnye, hogy a doboz bárhol felépíthető, így a vidéki kisiskolákba is eljuthat, és a hétköznapokból „elemelve” a nézőket, valódi színházi élményt nyújt.
Az előadás címe: Babó és Bigyó. A történet egy kamaszodó fiúról szól, aki nem hisz húga képzelt barátainak létezésében, de amikor a szükség (a kislány súlyos betegsége) úgy kívánja, emberfeletti erőfeszítéssel szervezi meg egy egész város közösségi életét az időközben elveszett láthatatlan barátok előkerítése érdekében.
Az előadást egy mintegy 10 perces „idegenvezetés” előzi meg – a gyerekek megismerkednek Villámháttal, azzal a miliővel, ami az előadás háttereként szolgál. Az előadást követően a színészek kötetlen beszélgetéssel végigkalauzolják a gyerekeket a színházi díszleteken, amely beszélgetés során mintegy újraélik a látottakat. A program célja nem az, hogy lerántsa a leplet a színházi illúzióról. Éppen ellenkezőleg: arra törekszünk, hogy a gyerek és a teatralizált valóság között minél személyesebb viszonyt alakítsunk ki.
Az előadáshoz írásos segédanyag is készül, amely segítségével azokról a drámapedagógiai szempontból fontosabb problémakörökről, illetve színházi eszközökről lehet beszélgetést folytatni, amelyek az előadásban megjelennek.
A program megvalósítója: Teleszterion Színházi Műhely, Kulturális Egyesület
Kinek ajánljuk? 9-14 éves általános iskolás diákok Pápán és a kistérségi iskolákban (22 intézmény)
Résztvevők száma: alkalmanként maximum 30-40 fő, lehet különböző életkorú gyerekcsoport is
Helyszín: az oktatási intézmények
Időtartam, tanítási órák száma:
2010. március-április-májusban összesen 50 foglalkozás, egy foglalkozás időtartama kb. 2 tanóra. A foglalkozások számát az intézmények tanulói létszáma alapján külön egyeztetjük.
Szakmai koordinátor: Baloghné Uracs Marianna
tudasszinter@jmkpapa.hu, 20/288-2191, 20/469-7744





